5. fejezet

Sziasztok :) Remélem tetszik, véleményeket szívesen fogadok. Jó olvasást :) Đ. xx

Zayn fáradtan nyitotta ki a bejárati ajtót a barátaival töltött hosszú délután, s nyúlt, hogy felkapcsolja a lámpát, azonban az már valaki felkattintotta. Félősen indult el először a konyha irányába, majd amikor ott nem talált senkit a nappali felé vette útját.

- Anya? – sóhajtott fel megkönnyebbülten, mikor felfedezte anyukája fekete tincseit.

- Zayn? – fordult meg, s egy halvány mosolyra húzta ajkait.

- Hogyhogy itthon vagy? – félre értés ne essék, imádta, mikor legalább ez egyik szülője vele volt, de olyankor mindig szólnak neki.

- Csak hazajöttem pár ruháért, és néhány iratért. – vont vállat, majd tovább kutakodott a nagy faszekrénybe. A fiú csak nézte, ahogy a nő mindent belegyömöszöl egy sporttáskába, majd indul is.

- Anyu. – szólította meg halkan, újra kicsinek érezte magát. A nő felé fordult, a táska lógott a vállán. – Mikor jöttök haza? – hangja kimondatlan kérleléstől csengett.

- Amint tudunk. – ez virágnyelven annyit jelentett, hogy karácsony környékén, Zayn már tudta jól.

- Hova mentek? – kérdezte meg, és reménykedett, hogy mehet velük.

- Bora bora, Japán, Hawaii, Olaszország. Mindenfele. – a fiú anyukája úgy beszélt, mintha ez olyan átlagos dolog lenne. A Malik családban viszont ez tényleg szokásos volt.

- Nem mehetnék veletek? – Zayn tudta, hogy lehetetlen kérdést tett fel, így lehajtva várta a választ, amit már előre tudott.

- Ne légy butus, üzleti út lesz. – mosolyodott el halványan az anyuka, s közelebb ment a fiúhoz, hogy arcán végig simítson.

- Kérlek maradj ma este velem. – Zayn szorosan összeszorította szemét, hogy megakadályozza az első könnycseppek útját.

- Nem lehet, apád vár a reptéren. – mondta, s utoljára végig futatta ujjait a fia ismeretlen vonásian, elképed azon mennyire megférfiasodott. – Hagytam pénzt az asztalon, szólj, ha kell még.

- Szia, anyu. – nem akarta kinyitni a szemét, képtelen volt nézni, hogy a nő, akit anyának hív újra kisétáljon az ajtón, hogy hónapokig ne is lássák egymást. Mégis valami külső erő kényszerítette, hogy könnyektől csillogó szemmel nézze, ahogy édesanyja vissza se néz. A dohányzó asztalra pillantott, 3 nagy köteg pénz pihent ott. De ezzel semmiféle szeretet nem lehet pótolni.

Szüksége volt valakire, s csak két személy maradt már csak neki, akinek számít is valamit, s mivel az egyik épp kidolgozza a belét is a szöszit tárcsázta.

- Niall. – mondta elgyötörten, mikor az felvette a telefont. A szőke egyből tudta, hogy mi van a háttérben, az egyetlen, ami kitudja borítani a pakisztánit az a család.

- Menjünk el a törzshelyünkre. – jelentette ki mindent tudóan, s Zayn örült, hogy nem kell magyarázkodni. Megkönnyebbülten nyelt egyet.

- Fél óra múlva ott. – bólintott saját magának, és bontotta a vonalat.

Gyorsan átöltözött, hogy induljon a megbeszélt helyre, azonban nem tudta megállni, hogy ne nézzen be a szülei szobájába. Minden hátborzongatóan tiszta volt, mintha nem is lakna ott senki. A fiú kíváncsiságból kinyitotta a szekrényt. Tátongtak az ürességtől. Az egyetlen, ami hátra maradt szülei kimondatlan költözéséből az egy páratlan zokni, és természetesen Zayn.

Düh borított el a szemét, feketévé téve az egyébként mogyoró barna íriszeket. Nagy robajjal rontott ki a házból, s bepattant a kocsijába, hogy végre kifújja a gőzt. Elég sokszor lépte át a sebesség korlátozást, de nem érdekelte. Rekordidő alatt ért a kedvenc bárjuk felé, a szőke már ott várta őt. Kiszállt a hatalmas fekte járműből, és a szöszihez sétált. Egy pillanatig engedte, hogy Niall lássa benne a keserűséget, majd a neon feliratú hely felé fordult. Szó nélkül léptek be a zenétől hangos szórakozó helyre. A fiú egyből kiszúrt magának egy csajt.

Niall csak nézte, ahogy legjobb barátja elindul egy szőke bombázó felé, s megrázta a fejét. Legszívesebben kinyírta volna a Malik szülőket, amiért ezt teszik testvérével.

Zayn szemét már nem csak a düh tette sötététté, hanem a vágy, amit a lány miatt érzett. A szőke fiatal egyedül rázta magát a zene ütemére, szinte csak Zaynre várva. A fiú csatlakozott a lányhoz, testük egymáshoz tapadt, a levegő egyre fülledtebbé vált köztük, a kaput pedig azt tette be Zaynnél, mikor az ismeretlen szépség fenekét ágyékához dörzsölte.

- Gyere baby. – fogta meg a szőke kezét, s kihúzta a tömegből, egyenesen a mosdók felé. A folyosón sötétség uralkodott, talán az egyetlen, ami világított a lány hihetetlenül kék szeme. Zayn rátapadt a hívogató ajkakra, hosszan szenvedélyesen szívta, s harapta.

- Várj. – szakította meg őt a lány lihegve. – Még a nevemet sem tudod.

- Mi a neved? – kérdezte a fiú türelmesen.

- Perrie. – suttogta a lány, s amint kimondta folytatták a csókcsatát. Zayn ajkai lecsúsztak Perrie nyakára, hogy azt csókolja végig, közben kezével végig járta a karcsú testet. A lány nyugodtan adta át magát a kedvesnek tűnő fiúnak, aki ráadásul még helyes is volt.

Zayn egy pillanat alatt változott át szörnyeteggé, csak az hajtotta, hogy valaki olyan rosszul, és kihasználva érezze magát, mint ő, s dühének áldozata sajnos egy ártatlan lány volt.

Niall addig veszítette csak szem elől a barátját, amíg a pulthoz ment italért. Mikorra visszanézett azonban már nem látta se a szőke lányt, se a fiút. Nagyot sóhajtott és elindult a mosdók felé. Zayn mindig ott csinálja fel a lányokat. Megszokta már a látványt, mégis ahogy meglátta a két falra tapadó alakot elfogta az undor. A fiú kezei a szőke combját markolták, s közben egymásra meredtek. Niall legnagyobb meglepetésére az ismeretlen lány nem hogy megijedt volna Zayn erőszakosságától, magabiztosan tekintett rá. A szöszi nem tudta, hogy mit is csinálhatna, csak annyit tudott, hogy mégsem volt olyan jó ötlet idehozni barátját.

- Gyere Zayn, hazamegyünk. – fogta meg a fiú vállát óvatosan, aki így felébredt a kábulatból. Óvatosan elengedte Perrie combját, amin piros foltokban maradt ott a kézlenyomata, s hátrálni kezdett. Hagyta, hogy Niall átfogja a vállát, miközben kisiettek egy tekintet égette a tarkóját, de nem nézett hátra.

Szótlanul szálltak be Zayn autójába, Niall kérdés nélkül ült a vezetői ülésre. A kulcs elfordítására engedelmesen dorombolt fel a motor, s indultak Niallék háza felé. Nem siettek, mindketten a gondolataikba mélyedve néztek ki az ablakon. Zayn utálta, hogy majdnem megtette Perrievel, igazán kedves lánynak tűnt.

A kocsi megállt, a slusszkulcsot a szöszi kivette, mégsem mozdultak meg. Vártak valamire, maguk sem tudták mire. De miután semmi sem történt percekig, azon kívül, hogy éjjeli lepke körözött egy közeli lámpa körül, kiszálltak a kocsiból.

A lélegzéseiken kívül nem hallatszott más akkor sem, mikor már a nappaliban ültek a lehalkított tv előtt. Csak nézték, ahogy a színes szereplők néha boldogan, néha szomorúan játsszák a szerepüket, de a végére így is- úgy is megoldódik minden. Miért nem lehet így az életben is? Adott egy átlagos élet, amit egy személy felemel, boldogok vagytok pár hétig, aztán közbe jön valami, mindenki szomorú, egy szám megy percekig, közben pedig jelentéktelenül peregnek a napok, de végül valahogy minden rendbe jön, és a tetőponton véget ér. Vagy ha az élet nem lehet ilyen, akkor legalább miért nincsenek őszinte alkotások, amik az élet valódi oldalát mutatják be? Nem az a fontos, hogy mi van a filmben. A fiú és a lány összejönnek, piknikeznek a barátaikkal, aztán szereplő lista jön. Ez mind szép és jó, de mi van a film után? Mi van, ha valamelyikük szülője meghal, ha az állam elveszi a házukat, mert nem tudják fizetni, vagy ha a fiú alkoholista lesz, és bántalmazza a családját? Hogy miért nem erről szólnak? Mert illúzióromboló lenne. Az emberek azért olvasnak könyvet, néznek filmet, vagy sorozatot, mert menekülnek az életből. Ha már a valóság nem, legalább az elképzelt világunk legyen szép.  

Zayn elfordította fejét a képernyőről, épp mikor a pár egy szerelmes csókban forrtak össze, s inkább a mellette ülő szöszit figyelte. Tekintetük találkozott, s Niall szólásra nyitotta száját.

- Perrie nem ijedt meg tőled. – jelentette ki, bármilyen előzmény nélkül.

- Nem. – suttogta, s képzeletben visszajátszotta a történéseket. Olyan halkan kezdett el beszélni, mintha valaki meghalhatná őket, de egyedül voltak. – Elborult az agyam. – hajtotta le a fejét szomorúan, mégis folytatta elhalt hangon. – Anyaék ma elutaztak valahova, eszükbe se jutott magukkal vinni engem. – folytatta inkább ezzel, minthogy elárulja mi is történt pontosan Perrie és közte. – Hiába könyörögtem Niall. – fejét oldalra fordította, engedte, hogy az ír származású lássa végig folyni kétségbeesésének kézzel fogható bizonyítékát. Szemei ki nem sírt könnycseppektől csillogott. Megbízott Niallben, nem félt feltárni a lelkét.

Niall szomorúan nézte Zayn belső harcát, s magéban bosszút forralt. Az egyik jelentős tulajdonságai közé tartozott, hogy az életét adta volna szeretteiért. Belőlük nem sok volt, csupán a mellette szipogó fiú, Liam, és anyukája.

- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte óvatosan, mire Zayn megrázta a fejét. Tisztelte a fiú kérését, ezért inkább felállt, hogy hozzon maguknak egy-egy üveg sört.

Zayn nézte a fekete alapon fehér betűkkel írt stáblistát, s fejben újra visszatért a falhoz. Tisztán látta, ahogy ujjai egyre feljebb csúsznak a lány combján, egy meghatározott célhoz, mikor Perrie állánál fogva kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. Sosem látott még olyan gyönyörű kék szemet, mint azé a lányé, tiszta óceán kék volt, s érezte, ahogy a szempár magába szippantja. Mintegy horgonyként kapaszkodott meg a lány combjának közepén, ujjai a finom, puha bőrbe mélyedtek. Közben csak bámulták egymást, Perrie pedig kinyitotta tökéletes ívű ajkát, hogy mondjon valamit.

- Te nem ilyen vagy ugye? – kissé oldalra fordította a fejét, s nem csupán Zayn barna szempárába meredtek egyenesen a lelkébe látott. A fiú megdermedt, mint akinek most tárták fel a titkát, s óvatosan bólintott. Perrie ismeretlenként is felfedezte Zayn valódi énét, mi történne, ha közelebb engedné a lányt magához? Egy biztos, az óceán kék szemek megnyugtatták őt, s elfeledtetett mindent, ami eddig dühítette őt, csakis rá bírt koncentrálni. A lány nem úgy nézett rá, mint a többiek. Ő látta is őt.