Az éjszaka sötétjét hangos dörrenés törte meg. Az égiek haragja villámok formájában rajzolódtak ki az égen, nappali fénybe vonva a házakat egyetlen pillanatra. Újabb hatalmas dörgés. Harry csodálkozott azon, hogy miért nem ébredt fel a viharra húga, nem merte beismerni, de félt egyedül. Nézte, ahogy a ház előtt álló fa ágait a megvadult szél össze-vissza cibálja, kísérteties árnyékokat vetve a földre. A csillagok most nem ragyogtak olyan szépen az égen, fényüket szürke felhők kavalkádja fogta fel.
Igazán idilli volt.
Harry fázósan húzta fel takaróját egészen az orráig, majd az eső monoton kopogását, a szél zúgó hangját, és a mennydörgést erőteljes kopogás törte meg. Olyan határozott volt, hogy lehetetlen volt nem hallani. Harry nem tudta, hogy mit csináljon, nyissa ki az ajtót, vagy tegyen úgy, mintha aludna? Végül az utóbbit választotta, hiszen élénk képzelőereje már azt beszélte be neki, hogy zombi apokalipszis van.
Nem kellett sokáig várnia a fiúnak az ajtó kitárult. Egy magas sötét alak állt az ajtóban, egyik kezében esernyő körvonalazódott, a másikban táska szerűség. Harry első gondolata az volt, hogy ez tök olyan, mint a Harry Potter, azzal a különbséggel, hogy nincs szülinapja.
- Harry? - hallott meg az alak dörmögő hangját. Készen állt, hogy letagadja a nevét. Megfordult a fejében, hogy most fogják neki elmondani, hogy varázsló, és mehet a Roxfortba. Persze mindig is azt gondolta, hogy király lenne ott tanulni, de a dementorokkal nem igazán tudott volna megbarátkozni, és egy orrtalan kopasz gonosz emberrel sem lett volna kedve megküzdenie...
Az alak beljebb lépett, kivette a kulcsát a zárból, és lerakta a cuccait az ajtóba. A kereső ujjak hamar felkattintották a kapcsolót, arany fénybe vonva az egész szobát. Harry hosszan fújta ki a félelemtől benntartott levegőjét. Csak a nagyapja az.
- Harry? - nézett a göndör fiúra, akire a forgólástól rácsavaródott a takaró.
- Nagyapa. - boldogan mosolygott az idős arcra. Gyorsan fel is állt, hogy segítsen a papájának levenni vizes cuccait, és kérdés nélkül hagyta a késői érkezést, átadta helyét a férfinak. Próbált kényelmesen elhelyezkedni a fotelben, kisebb-nagyobb sikerrel, majd végre álomra hajtotta a fejét.
***
Másnap délután Harry az ovi mellett egy padon üldögélve rajzolgatott. Önkéntelenül formálta meg ujjaival a tegnap látott fiút, valami nagyon megfogta őt benne. Megerősítette a kék szemek, és a szemüveg körvonalát, majd megéhezve indult meg a közeli kávézóhoz. Leült az egyik kinti asztalhoz. A tegnapi rettenetes vihar teljes nyugodtságot hagyott maga után, mintha a természet megkönnyebbült volna, kitombolta magából a haragját, megnyugodhat.
Ma reggel próbált fényt deríteni a nagyapja rejtélyes érkezésének okáról, azonban semmit nem tudott kihúzni az idős férfiból. De nem aggódott, az igazság nem maradhat örökre rejtve.
Gondolataiból a fölé ágaskodó fiú szakította ki egy torokköszörüléssel.
- Mit hozhatok? - kérdezte fáradtan a fiú, és csak arra tudott gondolni, hogy nemsokára végez itt. Amit egyet jelent azzal, hogy mehet bébiszitterkedni az egyik szomszéd kislányhoz.
- Egy tiramisut, és egy forró csokit kérek. - mondta gyorsan a göndörke, ami először eszébe jutott, majd nézte, ahogy a fiú elmegy elkészíteni a rendelést. Előszedte a rajzát, és annak tökéletesítésével ütötte el az időt.
Liam nagyokat sóhajtozva készítette el a rendelést. Hosszú, és fárasztó napja volt; minden reggel újságkihordással kezd, aztán anyukájának reggelit készít, majd egészen délután 2 óráig felszolgál, este hattól pedig bébiszitterkedik.
A rendelést ügyesen egyensúlyozva vitte ki a fiúnak, és tette le elé. Szeme a fiú kezére siklott, amik tökéletes mozdulatokkal rajzoltak meg egy arcot. És ő ismerte a lapon megelevenedő srácot.
- Miért rajzolod le Louist? - csúszott ki véletlenül a száján a kérdés, majd az eddig nem igazán szemügyre vett göndörkét nézte. Harry Styles.
- Ismered őt? Tegnap láttam valahol. - válaszolta Harry, majd a rajzra meredt, amin szinte megelevenedett Louis bájos arca.
- Az egyik barátom szomszédja...mindegy is. Jó étvágyat. - mondta gyorsan és a pult mögé rejtőzött. Nem akart Harryvel beszélni, egyszerűen képtelen lett volna a szemébe nézni.
- Mit lazsálsz Payne? Nem szeretnél már itt dolgozni? - fújtatott rá mérgesen a főnöke, aki azzal tölti az egész napját, hogy páholyból nézi, ahogy az alkalmazottjai szenvednek, meg persze mindenkit csesztet.
- Elnézést. - suttogta gyorsan, és munkához látott, noha legszívesebben hazament volna sírni. Gyenge volt ő az erős szavakhoz.
A nap utolsó fizetését Harryvel bonyolította, amit úgy tervezett, hogy ő elmondja az összeget, Harry kifizeti, aztán soha többé nem látják egymást. Legalábbis a suli kezdetéig. De mint tudjuk, semmi sem úgy alakul, ahogy mi eltervezzük. Ezt bizonyítja ez az eset is.
- Melyik suliba jártok? - kérdezte kíváncsian, miután átnyújtotta a kért összeget. Nem igazán volt az a barátkozós típus, de úgy gondolta; jobb lenne nem egyedül kezdeni a tanévet. Ezért imádkozott, hogy legalább ez a kedvesnek tűnő fiú vele jár majd egy suliba. Imái meghallgatásra találtak, mikor meghallotta a kért nevet.
- Én is oda fogok járni. - mondta izgatottan, de ez nem talált viszonzásra. Liam fáradtan nézett a csillogó szemekbe.
- Üdv a suliban, majd szeptemberben találkozunk. - mondta, majd hátra ment, hogy átöltözzön, és végre elszabaduljon innen.
Harry tudta, hogy nem fogja feladni ilyen könnyen, valami miatt a barátja akart lenni a fiúnak. És ezen az elhatározáson még az sem változtathatott, hogy Liam zárkózott típus volt. Hiszen ő Harry Styles. Neki ez nem jelent gondot.
Liam nyúzott fejjel hagyta el a munkahelyét, útját egyből Zaynék felé vette. Ott biztosan nyugalmat talál. Az egész busz úton Harryn gondolkodott. Nem tudta, hogy elárulja- e a kalandját a göndörkével Niallnek és Zaynnek, vagy inkább hagyja annyiban. Az utolsó variáció jobban vonzotta őt.
A hosszú út után végre megérkezett a nagy házhoz. Vidáman nyitotta ki az ajtót, a barátai légköre elfeledtette vele a kinti világot. Velük lelt lelki nyugalomra.
Nagyon tetszik, mikor lesz rész?
VálaszTörlésHétfőn :) Đ. xx
Törlés