2. fejezet

Sziasztok :) Nagyon az elején járunk még a sztoriban, de ígérhetem, hogy nem lesz mindegyikben ilyen viszály, és a szerelem is felbukkan, egyszer csak. Remélem tetszeni fog, jó olvasást :) Đ. xx
ui.: Ahogy néztem valaki visszavonta a követését...legalább tudnám miért...

- Közénk akarsz tartozni, vagy nem? –tette fel unottan a kérdést Niall.

- Igen, de…- kezdett el ellenkezni, de akkor még nem tudta, hogy ez a szó nem szerepel Niall Horan szótárában.

- Akkor hajrá. – nyomta a szöszi Louis kezébe telefont a már előre beírt számmal. 
Zaynnek  különleges kapcsoalatai voltak, az egyik pont a suliban, emiatt tudták meg már hónapokkal ezelőtt, hogy új diák érkezik jövőre az osztályukba. Egy kis fenyegetés, és már meg is tudták a nevét, telefonszámát, s az igazgató még egy fotót is linkelt a csapatnak. Harry Styles.  

- Halló? – szólt bele egy rekedtes hang a vonalba. Louis egyből eldobta volna a telefont, de valami hátráltatta.

- Helló, Harry Stylest keresem. – mondta szakszerűen.  A fiúk feltartott hüvelykujjal jelezték, hogy folytassa, mire megforgatta a szemét.

- Én vagyok az. – mondta a fiú, egy kicsit lihegetett, talán sietett valahova. Lou szorosan lehunyta szemét, hogy felkészüljön lélekben arra, amit mondani fog, gyorsan elmormolt egy mi atyánkat, aztán belefogott.

- Az édesanyja balesetet szenvedett. Kérem jöjjön az északi kórházhoz. – hadarta el, s büszke volt magára, hogy nem remegett meg a hangja. Egy borzalmas pillanatig feszült csend uralkodott a vonal másik végén, majd keserű nevetés.

- Ezzel egy kicsit elkéstél. – jelentette ki, s simán letegezte Louist, a hangja egyből megmutatta, hogy egy vele egykorúval van dolga. – Anyám nemrég meghalt. Ez nagyon rossz vicc lenne, még akkor is, ha anyám élne. Többet ne szórakozzatok ilyennel, így is elég zűrös napom volt, még rohanhatok el tesómért oviba is. – idegesen beszélt, teljesen kikészítette őt a mai nap. A metrón egy hang jelezte leszállhat. Az ajtó nagy robajjal kinyílt, és leszállt. -  És most, ha tennél egy szívességet, baszd meg magad. – mondta még, majd letette a telefont.

- Na? – csillogott fel Zayn szeme, mint egy kisfiúnak, aki most kapott új játékot.

- Az anyja már nem él. – suttogta megtörten, a bűntudat visszavonhatatlanul beleégett a lelkébe.

- A francba. – kiáltott fel a félig pakisztáni. A játéka eltört.

- Ment a tesójáért oviba, úgyhogy letette. – vont vállat közömbösen, de belül már azon törte a fejét hogyan fog elégni a pokolban.

- És hol van az ovija? – Niall nézte, ahogy a már szinte fekete szemek újra felcsillannak, éhesen várva az új információt.

- Azt nem tudom. – hajtotta le Louis a fejét, Zayn pedig újra elkedvtelenedett. Egy igazi érzelmi hullámvasút volt ez a beszélgetés. – Viszont a metróban mondták, hogy hol szállt le, ott csak egy óvoda van. – utálta magát, amiért kimondta, de soha nem voltak még barátai, és ebbe az elit társaságba csak így lehetett bekerülni.

- Gyerünk, menj oda, és üsd meg. – lökte meg az apró teste Zayn, ami elég abszurdnak tűnt. Még hogy Louis üssön meg valaki olyat, mint ez a Styles?

- Nem fog menni…- jelentette ki.

- Ne nyafogj, csak csináld. – szólt közbe halkan Niall, a hangjába mégis annyi eréllyel, hogy mindannyian ráfigyeltek. Eddig a szöszi csak hátulról nézte a történéseket, de most közbe szólt. Akárcsak egy oroszlán, aki percekig nyugodtan nézi a kölykök civakodását, majd egy morgással rendet teremt.

- Oké, oké. – dörmögte Louis, majd a testvérpár felé indult. Olyan békés volt az egész, egy 17 év körüli fiú, ahogy a kishúgával kézen fogva tart hazafelé. Nézte, ahogy a göndör hajú néha-néha lepillant a mellette lépkedő kislányra, s látta a szemében azt a mérhetetlen szeretetet, amivel az emberek az életüket adják a másikért. A lány erősen hadonászva mesélt, talán a napját, talán, hogy mennyire hiányzott neki a bátyja, talán az egyik új mondókát szavalta, de a göndörke mégis függött minden egyes szaván.

Louis megdermedt pár lépéssel előttük. Hogyan tudná ő bántani a testvérpárt?

Pár centi választotta el őket, s az idő mintha lelassult volna, ahogy elmentek egymás mellett. A kislány tekintete a barna hajú fiúra siklott, aki halványan elmosolyodott. A lány is felfelé húzta ajkait, ami miatt megjelentek a gödröcskéi arca két oldalán, a hihetetlenül zöld szempár végig futott a kedvesnek tűnő arcon, s a pillanat elmúlt. A testvérpár elsietett, Louis pedig csak tekintett a két alak után, amit hamarosan elnyelt a tömeg.

- Mit csináltál Tomlinson? – ütötte tarkón óvatosan Liam.

- Nem hagyom, hogy megmondjátok mit csináljak.  – felszegte a fejét, bátran nézett a két barna, és az övéhez hasonló kék szempárba. Niall felhúzta a jobb szemöldökét, ajkán még mindig játszott a kaján vigyor, de nem mondott semmit.  – Ha ez az ára annak, hogy befogadjatok, akkor köszönöm szépen nem kérek belőle. – hátat fordított a három fiúnak, s elindult volna hazafelé, mikor egy hang közbe szólt.

- Tomlinson. – Niall az elsiető fiú után szólt, aki természetesen megállt abban a pillanatban. Liam és Zayn még mindig kábultan pillantottak a kócos barna hajúra.  A szöszi érdeklődését pedig pont ez a reakció keltette fel. A kihívás itt nem az volt, hogy verekedni kezd-e, hanem, hogy meghajlik-e mások akarata előtt. És így…átment a teszten. Egyet lépett előre, így csak egy kartávolságra volt Louistól, aki lassan fordult meg. – Mindig is tudtam, hogy az életben vagy uralkodsz, vagy uralkodnak feletted. Bebizonyítottad, hogy te nem tartozol az előbbi kategóriába. Holnap nálunk? – kérdezte, mire Lou bólintott. A szőke felé nyújtotta kezét, s a fiú bátortalanul kezelt le Niallel. Tudta, hogy ez nem mindennapi kiváltság. Megfordult, hogy folytassa útját. De többé már nem egyedül. 

1. fejezet

Sziasztok :) Mivel néztem, hogy van 7 feliratkozó - amit nagyon szépen köszönök :) - úgy gondoltam elhozom az első részt, a következő pénteken lesz, ahogy eredetileg terveztem. Semmi Epilógust nem írtam, úgy gondoltam a szereplők jellemzése megfelel egynek. Szeretnék felkészíteni mindenkit, hogy a blog nem egy cuki kis szerelmes történet, egy kicsit komolyabb témában vágtam, persze azért lesz benne szerelem. Azt nem árulom el melyik páros, annak ellenére, hogy a fejlében Larry van kiemelve, még nem biztos, hogy azért vannak ők ketten külön. A másik, hogy ne ijedjetek meg, ez nem egy olyan sztori, amiben mindenki szuper kedves..ezt majd meglátjátok majd a rész végén, de ez idővel változni fog. Remélem elnyeri tetszéseteket, bár eléggé félek a visszajelzések miatt. Jó olvasást :) 

Az esőfelhők szürke félhomályba vonták egész Londont, ahogy összekapaszkodva terültek szét az égen. Az előző napi vihar hulláma még látszott, a fákról csöpögött a víz, a járdák mélyedéseiben az esővíz kis tavakat alkotott. Niall Horan imádta Londont, csak az időjárással gyűlt meg a baja.

- Nyár van, miért nem süthet végre a nap? – morgott az orra alatt, miközben a kulcsait hangosan zörgetve bezárta a kaput, és kilépett az utcára. Az esőcseppek szitálva hozták hírét egy újabb viharnak.  Niall felhúzta szürke kapucniját a fejére, hogy a tökéletesen beállított szőke tincsei ne legyenek nedvesek, majd zsebre tett kézzel indult jobbra. A legjobb barátaihoz tartott, ma Zaynnél tanyáztak. Szerencsére a fekete hajú csak pár utcányira lakott tőle, ellenben Liammel, aki London másik felén lakott szüleivel. Ha hozzá kéne mennie taxiba kellene szállnia, így viszont gyalog is megjárja az utat pár perc alatt.

Niall lehajtott fejjel vonult az utcán, amin csak néha-néha járkált néhány ember. A szőkeség egyáltalán nem volt boldogtalan, csupán az idő tette kedvtelenebbé. A járdát nézni, miközben mész szuper arra, hogy a gondolataidba feledkezz, azonban így sokkal könnyebb az esélye annak, hogy neki menj valakinek. Pontosan ez történt most is, Niall csak egy fekete pulcsit látott, s már a földre is huppant a lendület hevében.

- Bocsánat! – sajnálkozott egy kusza barnahajú fiú, s kezét nyújtotta a szőke felé, aki fújtatott egyet, s elutasította a segítő jobb kezet, saját maga tápászkodott fel, leporolva magáról az apró porszemeket.

- Figyelj már jobban! – förmedt szegény fiúra, akinek az orrán kicsit lejjebb csúszott a szemüveg, de azt egy gyors mozdulattal korrigálta. Niall nagyon jószívű, és kedves fiú volt, de csak azokkal, akiket szeretett. Úgy vélte a kedvesség nehéz munka, s ő csak azokért fáradozott, akikért megérte. Nem akart naivnak, vagy gyengének tűnni.

- B...Bo...Bocsánat. – dadogta a barnahajú. Amikor ránézett a szőkére úgy gondolta, hogy egy megértő kedves fiú, de ez csak újabb bizonyíték arra, hogy a külső nem minden. – Csak Zaynék megkértek, hogy hozzak a sarki boltból egy mentoszt, meg kólát, és…- fogalma sem volt miért kezdett el magyarázkodni, de muszáj volt mondani valamit, mert az elsőre csodás óceán kéknek tűnő szemek villámokat szórtak.

- Várjunk csak! Zaynék? Zayn Malik?  – szakította Niall félbe az ideges magyarázkodást. A kapucni lecsúszott a fejéről esés közben, így lehetővé tette az ádáz esőcseppeknek, hogy végig mossák Niall arcát, s kicsit lelapítsák a tökéletes tincseket.

- Igen… - válaszolta elhalóan, kicsit összehúzott szemmel, nem tudta mire akar kilyukadni a szőkeség, aki most már gonoszan vigyorgott rá.

- Menj, náluk találkozunk,…ki is vagy? – kérdezte még mindig ádázul mosolyogva az egyre ijedtebb barnára.

- Louis Tomlinson. – suttogta kis mérlegelés után a fiú.

- Niall Horan. – mondta csak az udvariasság kedvéért, de eszébe se jutott kezet fogni vele. – Most siess, Zaynnél találkozunk. – jelentette ki Niall, s kikerülve a pár centivel nagyobb alakot folytatta útját az eredeti célja felé.  Meghallotta a cuppogó hangot, ami azt jelentette, hogy Louis tovább sietett. Egy pillanatra még hátra fordult, hogy szemügyre vegye az egyre távolodó fekete pulcsis alakot, s bármennyire is titkolta szíve megesett rajta. Még nem tudja mi vár rá.

Újra zsebre tette a kezét, s tovább haladt a nem messze lévő hatalmas fehér házhoz. Szeretett itt lenni, hiszen Zayn szülei nagyon gazdagok, és szinte sosincsenek otthon, így a kisfiuk szabadon rosszalkodhat a barátaival. 10 éve költöztek ide Bradfordból, a Malik vállalat túl naggyá nőtte ki magát ahhoz a kisvároshoz. Kicsi Zayn még csak 7 éves volt, amikor találkozott a mára már tesósaivá váló barátaival.

Liam amióta az eszét tudta élt Londonban, az egyik szegényebb részen, a külvárosban. Anyukája és apukája éjjel-nappal dolgoztak, hogy megadjanak neki mindent. A bradfordi tudta ezt, s nagyon sokszor ajánlotta fel a kölcsönt, hiszen a heti zsebpénze volt kétszer annyi, mint a szüleinek együtt a féléves fizetése, de ezt persze elutasította. Liam már 14 éves kora óta dolgozik, néha 2 helyen is, hogy segítsen szüleinek, de ebben nem talált semmi kivetni valót, sőt még a Malikokat sem irigyelte, hogy nekik egy csettintésre megvan, amiért neki hosszú éjszakákon át kell dolgozni.

Niall és anyukája édes kettesben laktak. Nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt, ami egy átlagos családnak kell. Egyben különböztek, s az nem az volt, hogy Írországból költöztek a nagyvárosba. A múltjuk más volt, mint egy átlagos családnak. Nialll apukája nagyon sokszor követett el családon belüli erőszakot az édesanyjával. A szőke kisfiúnak hamar meg kellett tanulni megvédeni a nőt, s saját magát, de ez nem sikerült mindig, hiszen ha egy részeg testes férfit nem tud visszatartani egy oviból alig kikerülő kisfiú. Az a bizonyos pohár akkor telt meg a fiatal anyukának, mikor a férje majdnem vízbe fojtotta a szőke srácot. Aznap, mialatt a részeg férfi aludt összepakoltak, s elhagyták az országot. Ennek már 10 éve, s Niall nem szívesen emlékezett, viszont a dolgok, amiket tett vele, és anyjával az apjának nevezett szörnyeteg kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetébe. 

Niall Horan, Liam Payne és Zayn Malik volt a baljós hármas, a tanárok réme, a szülők rémálma. De ők megtehették, hogy lázadnak. Mindegyikükben volt elég keserűség, hogy bűntudat nélkül megtegyék, amit tenni kell.  

- Csá, haver! – nyitott ki az ajtót Zayn, örülve, hogy újra látja kedvenc szőke barátját, annak ellenére, hogy tegnap is találkoztak.

- Szia. – mosolygott rá melegen, s kérés nélkül ment be a házba, kinyitotta a hűtő ajtót, s kivett magának egy túrórudit, mintha csak otthon lett volna. Hiszen ők hárman mindent megosztottak egymással.

- Találkoztam Tomlinsonnal. – szúrós szemmel nézett a két fiúra, akik ártatlan szemekkel néztek vissza rá.

- Naaa. Egy kis csíny még senkinek nem ártott meg. – Niall felnevetett egyet értve a kijelentéssel.

- Egyébként honnan szalajtottátok? – kérdezte a szöszi, közben jóízűen majszolta az édességet.

- Most költözött a szomszédba. – vont vállat a Liam.

- Megmutatjuk neki, hogy kik vagyunk? – vonta fel a szemöldökét Niall, mire vigyorogva bólogatott a másik kettő.

- És lehet, hogy bevesszük. – jelentette ki kicsit félve a szőke reakciójától Liam.

- Nem. – reagált egyértelműen, s felállt, hogy egy újabb rágcsa után nézzen.

- De Niall… - kezdett volna el érvelni az előbbi fiú, de reménytelen volt. Amit Niall akart az egyszerűen úgy volt, ha nem akarta, akkor soha nem történt meg, ha valakit utált képes volt még az országból is kiüldözni, viszont ha valakit szeretett az a mennyben érezte magát.

- Nem. Hárman voltunk, vagyunk, és leszünk is. Nincs vita. – Zaynt szórakoztatta, ahogy Liam próbált dűlőre jutni Niallel, ami mint mindenki tudja, lehetetlen.

- Niall? – szólította meg legjobb barátját, miután megunta, hogy Payno érvelése folyton egy közbe vágott nemmel ér véget.

- Hmm? – a szőke teli szájjal csak ennyit tudott kinyögni, időközben megtalálta a tegnapi pizza maradékot.

- Csak egy segéd lenne. Segít véghezvinni a balhét. – végszóra nyílt az ajtó, s egy a futástól lihegő barnahajú fiú lépett be.

- Nem kopogtál. – mondta Niall mellékesen, mutató ujjával kifelé mutatott, nem törődve Louis megtört tekintetével, miközben innivalóért indult. A barna hajú egy nagy sóhaj kíséretében kivonult, hogy pár másodperc múlva újra bejöjjön, azzal a különbséggel, hogy most előtte használta a csengőt.

- Ügyes. Most gyere. – Zayn fél kézzel átkarolta Louist, akit elég kényelmetlenül érintett a helyzet, le kellett hajolnia az izmos kar nyomása miatt, miközben a hátsó kert felé tartottak. Az a hely maga volt a csoda, s minden megvolt ott, ami egy kamasznak kell. Az egész udvart egy hatalmas medence uralta, tele különféle matraccal, és strandlabdával, mellette egy kisebb jakuzzi foglalt helyet, de ez nem volt elég. Leghátul egy focipálya, és néhány palánk kapott helyet, mellette egy nagy hintaágy. Ámulatba ejtő hely volt.

A négyes elindult a hófehér kövekből kirakott úton a középső rész felé.

- Itt. – állt meg Zayn a füves részen, kivette a srác kezéből a kólás üveget, lecsavarta a kupakot, majd visszaadta a fiú kezébe. – Bonts ki a mentost, és rakd bele az üvegbe, de nem szabad letenned.

Louis gyanútlanul tette, amit mondtak neki, nem is gondolva arra, hogy ebből nem fog jó dolog kisülni. A három fiú két nagy lépést tett hátra, egy sunyi mosollyal a képükön. 8 cukorka landolt a fekete folyadékban. Először nem történt semmi, Louis még kicsit közelebb is hajolt az üveghez, hogy rájöjjön miért is kellett neki ezt csinálna, és akkor robbant. A fiú tűrte, hogy a habzó folyadék telibe találja arcát. Hosszú másodpercekig tartott a folyamat, addigra már nem csak arca bánta a csínytevést, hanem ruhája is teljesen átázott.

- Nem vagytok komplettek. – szólalt meg egy kis szünet után Lou, majd a már üres üveget eldobta, s dühösen szaladt a szomszédba, hogy száraz ruhát vegyen fel. Három szempár követte a kissé ügyetlen mozgást.  Hogy miért csinálták? Az egyik azért, mert csak egy kisfiú volt, aki csak a szülei figyelmét kívánja, de azt sosem kaphatta meg. A másik azért, mert elege volt, hogy neki kell megszégyenülnie bárhova is megy, mert nincs elég pénzük ahhoz, hogy valaki lehessen. A harmadik pedig vissza akarta adni a sok rosszat, amit kapott, többé nem akart az áldozat lenni, és ebben a világban már csak két lehetőség maradt. Vagy uralkodsz, vagy uralkodnak feletted. Niall az előbbit választotta, ami egy áldozattal járt; azt kellett mutatnia, hogy nincs szíve, pedig volt. Nagyon-nagyon mélyen, egy eldugott kis részen halványan, de ott dobott segítségért kiáltva.